Tudod, nem szimpatizálok olyan emberekkel, mint amilyen te vagy. Olykor arogáns vagy és szemtelen. Sokszor megbántasz. Normális esetben, hátat fordítanék neked és nem foglalkoznék avval, hogy mit gondolsz. De ez az eset nem mondható normálisnak. Egy hétköznapi bunkó srácból, egy szerethető férfivé érettél. Tudod mi kellett ehhez? Kitartás, hogy megtűrjelek. Szeretet, hogy szerethesselek. Őszinteség, hogy bízhassunk egymásban. Tudod, mi zsenik vagyunk. Nem azért, mert egy ilyen kapcsolatot ki tudtunk építeni, hanem azért, mert még ma is fenn tudjuk tartani. Hisz annyi ellentét van közöttünk. De ha csak ezeket látnánk, kiveszne mindennek az értelme. Mi hasonlítunk. Sokban. Természetben. Gondolatban. Érzésekben. Szavakban. Lélekben.
Tudod, te földi adomány vagy. A reményem és a biztonságom megtestesítője. Benned mindig hihetek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha sem csalódtam benned. Mert csalódtam, többször is. De nem vetlek meg, hanem elfogadlak, tisztellek téged. Szeretem azt, aki vagy, pont azért mert te önmagad vagy. Ezért vagy több számomra.
Bízom benned, hiszek a jóságodban. Szeretlek! - és azt hiszem ez a legtöbb, amit valaha is érted tehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése